A téli átigazolási időszakban több fiatal játékosnak is sikerült szintet lépnie.
Ahogy arról február elején beszámoltunk, az év első hónapjában hazai edzőtáborral és nemzetközi edzőmeccsel kezdte el a téli felkészülést a Tímár Krisztián irányította Vidi II. A viszonylag enyhe télnek köszönhetően végig jó körülmények között tudott itthon dolgozni a csapat, és a felkészülési időszak hajrájához közeledve Tímár Krisztián elégedetten nyilatkozott az eddig elvégzett munkáról, illetve a keretben történt változásokról is.
"A hazai átigazolási időszak szerda éjjel lezárult, így most már többé-kevésbé véglegesnek tekinthető a Vidi II kerete. Réti Patrik, Elvir Hadzic és Szabó Bálint spanyolországi edzőtáborban mutatott teljesítményével is elégedett volt az első csapat szakmai stábja, így ők tavasszal már a Vidi első keretéhez tartoznak majd. Télen egyébként nagy érdeklődés volt a Vidi II fiatal játékosai iránt, akik közül többen is magasabb szinten folytathatják pályafutásukat. Úgy gondolom, ez mindenképp egyfajta pozitív visszajelzése a munkánknak. Nem csak távozók voltak, hiszen két fiatal futballista is érkezett hozzánk az elmúlt pár hétben. Az utánpótlás-válogatott Zeke Márió, és az Újpestről érkező Vastag Richárd is nagyon jó benyomást tett ránk, ők mindenképp erősítést jelentenek számunkra. Az edzőmeccsekkel kapcsolatban ki kell emelnem, hogy sikerült nagyon jó ellenfelekkel játszanunk, minden találkozó segítette a felkészülésünket.
Ami egy kis fejtörést okozott számunkra az az, hogy az elmúlt napokban több játékosunk is kiesett kisebb-nagyobb betegség miatt, azonban pont a legutóbbi, hétközi Iváncsa elleni felkészülési találkozó bizonyította be azt, hogy az U19-es együttesben is vannak nagyon tehetséges fiatalok, akikre lehet számítani. Egy edzőmeccsünk van hátra, a Paks II-vel fogunk még találkozni február 25-én, március 4-én pedig a Veszprém ellen kezdjük a tavaszi szezont" - nyilatkozta honlapunknak Tímár Krisztián.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK 2018 TÉL 2018. január 23. Mosonmagyaróvár - Videoton FC II 1-1 (0-0) 2018. január 27. Rapid Wien II - Videoton FC II 2-2 (1-2) 2018. január 31. Videoton FC II - Szekszárd 2-0 (1-0) 2018. február 3. Videoton FC II - NK Bravo (szlovén) 0-2 (0-1) 2018. február 10. Videoton FC II - FC Komárnó 1-2 (0-2) 2018. február 14. Videoton FC II - Iváncsa 3-0 (1-0) 2018. február 17. PMFC - Videoton FC II 2-1 (1-0) | ||
JÁTÉKOSMOZGÁS 2018 TÉL Távozott: Varjas Zoltán (Mezőkövesd - NB I), Lassu Zsombor (Vác - NB II), Lencsés Balázs (kölcsönbe - ZTE NB II), Lénárt András (kölcsönbe - Siófok NB II), Ante Solomun (NK Rudar - szlovén első osztály), Kónya Krisztián (Iváncsa - NB III), Meskó Ádám (Főnix), Szalai Tamás (Videoton FC pályaedzőjeként dolgozik tovább), Réti Patrik, Elvir Hadzic, Szabó Bálint (NB I-es kerethez csatlakoztak) Érkezett: Zeke Márió (Győri ETO), Vastag Richárd (UTE U19) | ||
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: vidi.hu