Vidi II: Bravúros győzelem a listavezető otthonában

A szezon egyik legnagyobb meglepetéseként az NB II-es tagságért küzdő Érdi VSE otthonában tudott győzni Tímár Krisztián alakulata.

Jó formában várta második csapatunk a listavezető Érdi VSE elleni szombat délutáni bajnokit, ugyanis fiatal együttesünk utoljára tavaly november elején szenvedett vereséget, akkor hazai pályán épp a jelenleg második helyen álló III. Kerület ellen kaptunk ki, azóta viszont zsinórban öt mérkőzésen maradtunk veretlenek (2 győzelem, 3 döntetlen). Az NB I-es keretből ezúttal Gundel-Takács Bence és Boban Nikolov játékára számíthatott Tímár Krisztián, valamint pályára lépett az NB III-as kerettel edző Anel Hadzic is.

Hazai lehetőségekkel kezdődött a mérkőzés, de nem sikerült az érdi támadóknak Gundel-Takács eszén túljárniuk. Tíz percet kellett várni az első fehérvári helyzetre, Szalai lövését védte Kertész. A folytatásban sokáig egyik kapu sem forgott veszélyben, majd a 38. percben Hadzic pazar labdával ugratta ki Galacsot, aki a jobb szélen lefutotta védőjét, majd kapura vezette a labdát, és 7 méterről nagyon higgadtan helyezett a hosszú sarokba (0-1).

A második félidőben mi játszottunk aktívabban, mégis az érdiek szereztek gólt. Egy vétlennek tűnő kezezésért büntetőt ítélt a játékvezető, melyet Melczer értékesített (1-1). Mindkét együttes a három pont megszerzéséért harcolt, hiszen az egy-egy ponttal igazából egyik csapat sem lehetett volna maradéktalanul elégedett, ugyanis az Érd a bajnoki címért folytat nagy versenyfutást a III. Kerülettel és a Lipóttal, a mieink pedig a bennmaradásért küzdenek.

A 83. percben Hadzictól indult az akció, melynek végén a csereként pályára lépő Molnár 16 méteres bombáját csak kiütni tudta az érdi kapus, a labda a hosszún érkező Szalai elé került, aki 6 méterről szép mozdulattal, kapásból a kapuba juttatta a játékszert, beállítva ezzel az 1-2-es végeredmény.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: Érdi VSE / Balogh István

További hírek