Ideiglenes bércsökkentés az első csapatnál és a menedzsmentnél

Három hónapra érvényesek az új megállapodások.

A koronavírus okozta járvány miatt felfüggesztett bajnokságok a sportklubok gazdasági helyzetére is hatással voltak. A kiesett bevételeket figyelembe véve a klub menedzsmentje, valamint az első csapat játékosai és a szakmai stáb tagjai egyetértettek abban, hogy a nemzetközi, topbajnokságokban is megfigyelhető trendeket követve három hónapra módosítják szerződéseiket, és 20 százalékkal kevesebb bérért folytatják a munkát, mert ők most így tudnak segíteni.

"A korábban már publikált 18 millió forintos jótékonykodáshoz csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy adni mindig felemelő érzés, az a véleményem, hogyha valakinek lehetősége van rá, az segítsen ezekben az időkben, ezért nem is volt kérdés, hogy segítünk a városnak a kialakult helyzetben. A keddi, egyéni beszélgetéseken pedig a magyar és külföldi labdarúgók és szakemberek azonnal és mindenféle megjegyzés nélkül fogadták el a szerződésmódosítást. Ahogyan korábban is már annyiszor, most is példát mutattak mindannyian lojalitásból és klubhűségből" - nyilatkozta sportigazgatónk, Kovács Zoltán.

Szerző: MOL Fehérvár FC

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek